Tény, irodalom

Mert ahogy azt az Azért élek... is sugallja: García Márquez világának lakói nem olyan felforgácsolódott emberek, mint mi vagyunk - életük, művészetük, vallásuk, kultúrájuk egyetlen egységes egész, még ha sok vetülettel is. Talán ezért is tudnak olyan hatalmas meggyőződéssel élni és tudják olyan intenzitással megélni életük minden egyes mozzanatát. S talán ezért is lehetséges, hogy ilyen egyszerű szavak ilyen láttató erővel rendelkezzenek.

Ami  Proustnak az a túl sokat is emlegetett madeleine, az García Márqueznek egy, a szülőházba tett látogatás - ez indítja meg az emlékek végtelennek tűnő folyamát a gyermekkorról, a kisvárosról és persze a világot látszólag végtelen számban és egész biztosan teljes egészében benépesítő, nyüzsgő, zsémbelő és kiabáló, könnyező és mindenekfelett eleven rokonokról és ismerősökről. És García Márquez mesél, nem csak saját életéről, de szüleiéről, sőt nagyszüleiéről is, egy elkötelezett szemlélődő szavaival és lelkesedésével, valahogy úgy, mintha csakugyan ott ülne mellettünk.

És van itt - a proustival szinte homlokegyenest ellenkezően egyszerű mondatokban - minden, amit megszokhattunk: hőségben pusztuló, rég letűnt dicsőségű városka, a babonák misztikumba hajló szövevénye, temperamentumos emberek, hőség megint, a kizsákmányolt és magára hagyott, de mindenekfelett imádott Kolumbia. Megtudunk jó pár apró műhelytitkot - hogy a Szerelem a kolera idején egyes epizódjai pontos leírást adnak az író szüleinek egymásra találásáról is, vagy hogy az "aludni nappal fogok, a dalnak az éjjel marad" már ifjú újságíró korától meggyőződésévé vált. Kapunk még kor- és tájképet, szó esik (nem is kevés) a García Márquez-mítosz legkényesebb pontjáról, a politikai meggyőződésről. És persze kirajzolódik számtalan apró részlet még, a legnagyobb élményt mégis a felismerés jelenti: az író és írásai tényleg egyek: García Márquez  pontosan olyan, mint azt műveiből gondolnánk.

A máris világszerte bestsellerré vált Azért élek, hogy elmeséljem az életem első kötete egy még csak tervekben létező trilógiának. A könyvet Székács Vera, García Márquez "hivatalos" fordítója ültette át magyarra.

2003, Magvető Kiadó
488 oldal, 2999 Ft

Halva születve - részlet a könyvből

"Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét.

Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:
- Fiú! Fiú! - És rögtön utána, mint a félrevert harang: - Rumot, mert megfullad!

A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban.

Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracatá védőszentje, és mivel március az ő hónapja, Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világra jöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia."