Egyszerű horvát parasztgyerek vagyok Goran Visnjic, a Vészhelyzet Kovac dokija Hollywoodi szuperkarrier egy közép-európai Hamletnek? Íme, az élő példa. Először George Clooney sztetoszkópját akasztotta a nyakába, most pedig már Tom Cruise babérjaira tör.

Goran Visnjic – Árulja már el, hogy fedez fel Hollywood egy zágrábi színészt? – kérdem a harmincegy éves Goran Visnjicet egy Beverly Hills-i luxushotel teraszán, miközben lehajol, hogy tüzet adjak neki az öngyújtómmal. Fényes, fekete haja a homlokába hullik, hatalmas bal tenyerével söpri el barnászöld szeméből. Aztán kéjesen beleszív a cigarettába. Mélyet, szexiset. És ugyanolyan sármosan elmosolyodik. – Ha az ember Laertesre készül, és Hamletként végzi, akkor bármi megtörténhet. Egy hónappal a Hamlet zágrábi bemutatója előtt „kiesett” a címszereplő a Nemzetiben, és a rendező nekem kínálta fel a szerepet. Huszonegy éves voltam. Ha nemet mondok, akkor az életben nem lesz még egy ilyen lehetőségem. Elvállaltam. Nem sokra rá Michael Winterbottom szereplőket válogatott a Welcome to Sarajevo című filmjéhez, megnézte a Hamletemet videón, és felajánlotta a főszerepet. Ki hitte volna, hogy a filmet beválogatják a cannes-i filmfesztiválra? És ki hitte volna, hogy egyszer csak megcsörren a mobilom, és egy melegbarna női hang közli, hogy Elise-nek hívják, színészeket képvisel Hollywoodban, és mit szólnék egy kis Amerikához? Aztán fölpattant a repülőre, eljött Dubrovnikba, és megnézett a Hamletben a nyári fesztiválon. Szó szót követett, a Welcome to Sarajevo sajtókampánya miatt amúgy is át kellett repülnöm az óceánon, s ha már itt voltam, Elise elküldött Griffin Dunne-hoz, aki szereplőket válogatott az Átkozott boszorkák című filmjéhez. Alig landolt a gépem hazafelé Zágrábban, már hívott is Elise, hogy kész a szerződésem. Innentől fogva egyik válogatás jött a másik után, és éppen öt éve élek Los Angelesben… Vészhelyzet – … a Vészhelyzet című sorozat miatt, melyben testre szabott szerepet kapott, egy horvát orvost játszik, de csak a vezetéknevét találták ki az írók. A keresztnevét magának köszönheti. – Luka az unokaöcsém, a bátyám kisfia. Róla kereszteltük el Kovac dokit. – Saccoljam meg, hány rajongó ír magának a közép-európai régióból? – Nagyon sokan. Annyi levelet kapok, hogy sokszor be se fér a lakókocsiba, amelyet öltözőnek használok a Vészhelyzetben. Nyomaszt is, mikor ránézek a kupacra, mert válaszolnom kellene, de annyira nincs időm... – Sokan mondják, hogy nem érdemes irigykedni a Vészhelyzet főszereplőire, mert egy ilyen tévésorozat irdatlan munka. Julianna Margulies-nak huszonötmillió dollárt ajánlottak, és nemet mondott, George Clooney se vállalta egy ponton túl. Maga meddig fogja csinálni? – Most tartok az ötödik szezonnál, jövőre jár le a szerződésem. Kétélű dolog ez. A csapat príma, ráadásul pont most tartunk ott a történetben, hogy kezd kibontakozni egy kis szerelemféle Sammel, akit Linda Cardellini játszik. De sok igazság van abban, amit mond. Heti hét nap, napi tizennégy óra munka. Ráadásul az írók sem mindig arra tekerik a történetet, amerre szeretnénk, emiatt néha kicsit elkedvetlenedik az ember. Jövőre, amikor majd meg kell újítani a szerződésemet, ez is szóba kerül, meg az is, hogy mennyi szabadidőt kapok, mert nekem főleg ez a kulcskérdés. A Vészhelyzet forgatása csak nyáron szünetel, ilyenkor vállalhatok mást, és nem minden produkció hajlandó kivárni. Télen pedig nem fognak kiengedni tíz epizódból csak azért, mert pont akkor esik be egy film.

Spartacus – Még szerencse, hogy a Spartacus-film belefért. – A Vészhelyzet forgatása közben másfél hónapig napi három-négy órát gyúrtam, mert tudtam, hogy Bulgáriában, ahol ezt a tévéfilmet forgatjuk, nem lesz rá időm, ugyanis összesen két hétre engedtek el a Vészhelyzetből, és sokkal többre lett volna szükség. A forgatás fele a vívásra ment, a másik viszont kemény agymunka volt, mert azt kellett kitalálnom, mi minden járhatott egy rabszolgavezér fejében kétezer évvel ezelőtt. – Ráadásul az egész világ emlékszik Kirk Douglas híres Spartacusára. Ez nem zavarta? – Dehogynem! De úgy voltam vele, mint a Hamlettal. Ha nemet mondok, elszalad. – A színház nem hiányzik? – Ha csak tehetem, hazaugrom Zágrábba, hogy legalább nyáron megmártózhassam egy kicsit a színpadon. De ez az öt-hét előadás, amennyire az időből futja, nem elég. Ha kifúj a Vészhelyzet, legalább öt-hat hónapra haza akarok költözni, és harminc-negyven különböző színpadi produkcióban játszani, mert nagyon hiányzik. A színházzal nem lehet kapkodni. Legalább két hónap próbaidőszak kell hozzá. Jobban is tetszik nekem, mint a tévézés, mert alapvetően lusta vagyok, és sokkal jobban szeretem próba közben megtanulni a szöveget, mint otthon. Meg aztán, a barátaim is hiányoznak. A rendezők, színészek, az a levegő... – Csak nem akarja azt mondani, hogy nem érzi magát otthon Los Angelesben? – Emlékszem, mikor először jöttem Kaliforniába, limuzin várt a reptéren. Mondom a sofőrnek, hogy vigyen a városközpontba. Mint Londonban a Piccadilly Circus. Csak mosolygott. Aztán rájöttem, hogy Los Angelesben csak hat-nyolcsávos autópályák vannak, az is úgy néz ki, mint egy véget nem érő parkoló. Nagyon nehezen szoktam meg. Végtére is én csak egy egyszerű horvát parasztgyerek vagyok, aki tizennyolc éves korában került a nagyvárosba, Zágrábba. Nekem már az is kulturális sokk volt, Európáról nem is beszélve. De most már Los Angelest is megszoktam. – Viszont annyira még nem lett dél-kaliforniai, hogy leszokjon a dohányzásról. – Tudom, hogy rossz, hogy egészségtelen, és szeretném abbahagyni, de képtelen vagyok. Azzal mentegetem magam, hogy ennyi munka mellett valahol le kell vezetni a stresszt. – Tavaly még esküdött a motorozásra. – Annak már vége. A motoromat az öcsémnek adtam. Én inkább kocsikázni szeretek, de nem a városban. Ha síelni megyünk Coloradóba, sose repülünk. Már bejártuk az összes környező államot. Goran Visnjic és felesége Ivana – A Spartacus díszbemutatóján láttam először a feleségét. Elég ritkán mutatkozik vele. Miért? – Ivana az életemnek azon részéhez tartozik, amit nem akarok megosztani a nyilvánossággal. Nem szeretném, hogy ujjal mutogassanak a feleségemre a közértben, ő pedig kifejezetten örül, hogy civilnek tartják. Amikor öt éve átköltöztünk Európából, őt még jobban megviselte a változás, mint engem. Ráadásul nem is voltam mellette, mert évek óta mindennap hajnalban kelek, és éjjel megyek haza. Végre van egy szép házunk, most már akadnak barátaink is. Szeretnénk ezt a nyugalmat megtartani. – És mit csinál egész nap? Ül a házban? – Szobrászkodik, festőiskolába jár, egész ügyesen fest. De a főmunkaidejében Goran Visnjic felesége. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű dolga van!